Van három nemzedék.
- Az egyiktől mindent elvettek.Kirabolták, kifosztották őket.
- A másodiknak dolgozni,gyerekeket nevelni, otthont teremteni kell, bizonytalan, kiszámíthatatlan körülmények között.
- A harmadiknak meg, semmilyen esélyt nem adnak arra, hogy az életét kialakítsa, nem törődtek, nem törődnek velük (nem a családról van itt szó)
Az egyik már közeledik a nyugdíj felé, a harmadik előtt még ott az egész élet.
Az 1954 -1960-ig született nemzedék.
Egy nemzedék, akik a politika kárvallottai.
Nekik nem volt hely az óvodákban, túlzsuffolt 35-40 fős iskolai osztályokba jártak.
A továbbtanulás szinte lehetetlen volt számukra, a kevés férőhely miatt. A továbbtanulók többsége protekció útján került be a felsőoktatásba.
Felnőve nehezen juthattak lakáshoz.
Mindenhol ők voltak a "nem kívánt" generáció.
És mindez egy szövőnőből előléptetett pártkatona, az akkori EÜ. miniszter Ratkó Anna agyrémjének a következménye volt.
Az akkori anyáknak maguknak is alig volt mit enniük a háború után.
Ennek tetejében "pártpolitikai okokból" egyszerűen, a rájuk kényszerített anyaságukkal is meg kellett küzdeniük.
Itt hívnám fel mindenkinek a figyelmét a "párt politika" mint az embereket kalodába kényszerítő, és megosztó eszközre.
Mindegy melyik pártról van szó. És még mindig nem tanult eleget a nép!!
Minden párt, bármi is a neve, mindegy milyen nézeteket vall, a saját érdekeit nézi, nem az országét és nem az emberek.többségének a boldogulását.
Miért ? Mert a közösség érdekeit nézni, az a "pártpolitikával" ellentétes.
Mégpedig azért, mert minden párt egy sziget a közösségben, ahova nem mindenki tartozhat.
A párton "belüli" és a párton "kívüli" nem tartozhat össze.Persze, ez benne a vonzó! Van valami, ami által különb lehetek a többiektől, mindenféle erőfeszítés és tudás nélkül. Elég helyeselnem, odatartoznom.
Ha nem így lenne, mi értelme lenne "pártosdit" játszani?
Rendszerváltás után is őket, az idősebb korosztályt kezdték leépíteni a munkahelyekről, mivel az akkori szlogen szerint, már "öregnek" számítottak
A mostani munkanélküli világban pedig nem biztos, hogy megszerzik a nyugdíjazáshoz szükséges éveket.
Ők azok, akiknek nagy veszélyben van nyugdíjuk. A korhatár folyamatos kitolása mellett ők lesznek azok, akik a legtovább lesznek kénytelenek dolgozni, mire nyugdíjba mehetnek. Már ha addig még lesz munkahelyük.
Mert ha nem lesz akkor nincs fizetés, a nyugdíjra meg még nem lesznek jogosultak. Ez a 22-es csapdája.
A manyup pénz államosításával, az egyetlen mankót is kivették a kezükből.Tőlük csalták ki a legtöbb pénzt, hiszen nekik volt a legrégebbi manyup tagságuk. Őket lehetett a legjobban megijeszteni az állami nyugdíj elvesztésével.
Ha valamit is tanult ez a korosztály a saját kárán, akkor nagyon figyeljen oda, hogy melyik párt meséjének, ígérgetéseinek hisz.
Nagyon meg kéne gondolniuk, hogy kit támogatnak és még meddig hallgatnak. Ugyan, mit veszíthetnek? Már alig van mit.Ha nem képviseltetik érdekeiket rövid időn belül, már az az "alig" sem lesz meg.
Fel kéne ismerni, hogy az ami a hátrányuk volt, hosszú éveken át, most az előnyük is lehetne. Ők vannak a legtöbben, a mai magyar társadalomban.. Ideje lenne hallatni a hangjukat. Ideje lenne, ha végre odacsapnának az asztalra, persze a törvényes lehetőségek keretein belül, szervezetten!
Csak össze kellene fogniuk. Igaz, Magyarország népének ez a lehető legnehezebb feladatok közé tartozik. Mivel magyar felfogás szerint, amíg csak a szomszéd tehene döglődik, addig kit érdekel! Pedig a kór ragályos is lehet és holnap már az én teheneimet is veszély fenyegetheti.
Hát igen, ez az! Ez az, amit nem ért meg a magyar, bármilyen okos is.
Az középkorúak és az idősebbek korosztályából sokan vannak.
Hatalmas erőt képviselhetnének. Szavuknak súlya kellene hogy legyen, ha kinyitnák a szájukat.
Nem lenne szabad engedniük, hogy mindenükből kifosszák őket.
Ne hallgassanak!
Mondják el a gyerekeiknek, ha őket kifosszák, nekik, a gyerekeknek már nem marad semmi. Legfeljebb a jövedelem nélküli, kisemmizett szüleik támogatása.
Sokan voltak kénytelenek eladogatni, víkend telket, nyaralót, amiért pedig keményen megdolgoztak. Örömüket lelték benne.
Lakásaikat kisebbre kellett cserélni, szüleiktől örökölt földjeiket eladni, tartalékaikat felélni.
A fennmaradáshoz, az állagmegőrzéshez hiteleket felvenni, annak reményében, hogy lesz miből visszafizetni. De az ország módszeres leépítése miatt, a munkahelyek elvesztése, ezt lehetetlenné tette sokak számára.
Mi lesz, ha kihalnak a mostani 70-80 évesek, akik a nyugdíjukból, hol pénzzel, hol élelemmel segítenek a gyerekeiken? Nem egy, két, család ennek a segítségnek köszönheti, hogy még képes törleszteni, fennmaradni.
A megörökölt szülői ház mára már alig ér valamit. Amiért anyáink, apáink vért izzadtak, az folyamatosan válik egyre értéktelenebbé és lesz az enyészeté.
Nincs értéke az embernek és a munkájának!!. Mi magyarok, a rendszerváltó politikusainknak köszönhetően értéktelenek és egyre értéktelenebbek lettünk és leszünk. Mára már, csak bérmunkára és közmunkára alkalmazzák a dolgozó, dolgozni akarók nagy részét. Sokuknak még ez sem jut.
A fiataloknak még annyi sem jutott, mint a mai idősebbeknek. Tőlük már a gyerekkorukat is elvették. Felnőttek anélkül, hogy a rendszer (iskola) vagy az állam törődött volna velük.
Kevesen jutnak el nyári táborokba. Nincsenek tudást, testet fejlesztő iskolai szakkörök. Ami van, az meg rengeteg pénzbe kerül, amit sok szülő képtelen kifizetni.
A későbbiekben is sok a találgatás. De ez nem változtat azon a tényen, hogy Japán szerte hírnevet szerzett magának, a különleges harctechnikájával, sorozatos győzelmeivel. Musashi a maga idejében, verhetetlen volt. Az országot járva a kihívást kereste. Kereste a legjobb kardforgatókat, hogy tudását, erejét összemérhesse velük.Idősebb korában iskolát alapított, ahol saját technikáját oktatta.
